Zing Burger & Co – azaz gasztroforradalom négy keréken

Zing Burger & Co – azaz gasztroforradalom négy keréken
A legmenőbb hazai food truck-okat bemutató sorozatunk nyitó részeként, a street food mozgalom zászlóshajójának számító ZING Burger megálmodóit kérdeztük a kezdetekről, sikereikről és jövőbeni terveikről.

Hamburger-forradalom, guruló étterem és az ország kedvenc hamburgere – Interjú a ZING Burger megálmodóival

Lassan talán nincs olyan személy a fővárosban, aki ne kóstolta volna a hamburgereteket. A ZING Burger mára fogalommá vált nem csak Budapesten, de országszerte is. Amikor 2013-ban álmodtatok egy nagyot, gondoltátok volna, hogy ilyen sikereitek lesznek?

 

Amikor 2013-ban megálmodtuk a ZING-et, akkor még nem gondoltuk, hogy ilyen ütemben várható a fejlődés. Aztán az első év utáni nagy hype minket is arra késztetett, hogy ezt tovább kell vinni. Mondhatni, azóta tudatos az „építés”.

 

Zing

A hamburgert szinte mindenki szereti, viszont rengetegen készítik is. Miért gondoltátok, hogy ezzel lenne érdemes betörni a piacra? Mivel akartatok kitűnni a tömegből?

 

Amikor kezdtük nem volt így kiforrva a hamburger-kultúra. Tulajdonképpen a hamburgerforradalom előtt valósítottuk meg ötletünk, és ki merjük jelenteni, hogy nagy szerepünk volt ennek az ágazatnak a fejlődésében. Kitűnni legfőképp az alapanyagokkal szerettünk volna, de itt fontos megjegyezni, hogy nem attól lesz jó egy hamburger, hogy mindent beleteszel. Egy hamburger lelke és szíve a hús, a teste a buci, a többi csak kiegészítő. Éppen ezért minden alapanyag házi készítésű. A hús feldolgozása, fűszerezése, darálása, pogácsázása mind-mind egy komolyan szabályozott folyamat nálunk, mint ahogy a bucink elkészítése is.

Ételeitek főként a ’hagyományos’ húskedvelő vonalat képviselik. Hogy álltok az alternatív verziókkal? Gondoltok-e (most vagy a jövőben) arra, hogy a diétázók, vagy húsmentesen étkezők kedvébe járjatok?

 

Igen, hiszen miként említettem, a hamburger motorja a hús. A kínálatunkban kapható egy vegetáriánus hamburger, illetve a vevő kérésére bármilyen variációt el tudunk készíteni, teszem azt „Naked” Burger-t, ami buci nélkül salátaágyon kapható. Ennél tovább egyelőre nem mennénk, nem véletlen, hogy nem készítünk gluténmentes bucit.

Food truck-kal kezdtétek, ma pedig sorra nyílnak az éttermek. Szerintetek mi a legfőbb különbség a food truck-os és az éttermi vendéglátás közt?

 

Mára megfordult az indulásnál alkotott kép a ZING-ről. Már nem egy autóval azonosítanak minket, amit el lehet csípni egy fesztiválon, vagy épp a Gozsduban, de a food truck vonalnak hatalmas szerepe van/volt a márka építésében. Mára inkább azt szeretnénk, hogy a ZING éttermei olyan helyek legyenek, ahova az emberek szívesen visszajárnak, mert jó a környezet, a hangulat, mindig van valami a választékban amit szívesen fogyasztanak, és a társasági élet egy része legyen.

zing burger

ZING-es food truck-ok nélkül nincs is már menő fesztivál. De mi a helyzet a privát eseményekkel? Tapasztalatotok szerint mennyire van benne a köztudatban, hogy magán rendezvényekre is lehet bérelni büfékocsikat?

 

Aki szeret minket az megkeres. Sőt, a weboldalunkon is olvasható, hogy bátran érdeklődjenek a megrendelők catering iránt. A helyzet viszont az, hogy a cég növekedésével a kitelepülési ágazat is felvette a ritmust, és szinte a tél végére betelnek a helyek egész évre. Ennek ellenére persze szívesen fogadunk minden megkeresést, és próbáljuk kielégíteni az igényeket.

 

zing

2017 telén a ZING Burger büfékocsik gyermekotthonokat látogattak azért, hogy minél több kisgyerek kóstolhassa meg burgereiteket. Mi más van még a Zing Burger megvalósítandó céljai közt akár üzleti, akár non-profit vonalon?

 

Minden évben szeretünk valami olyat tenni, ami kirí a többiektől. A jótékonykodás mindig előtérben van, éppen ezért a gyermekotthonokba való látogatás nagyon közel állt hozzánk. A további tervekről, illetve, hogy mi várható 2018-ban az legyen meglepetés.

Munkátokhoz további sok sikert kívánunk! Köszönjük az interjút Jenei Ádámnak és a ZING Burger Team-nek!